Kereső
Szavazás

Szeretsz főzni?

Mustáros csirkemell hagymával

 A csirkemelleket  vágjuk  félbe, egy kissé klopfoljuk ki, de a szeletek ne legyenek  túl vékonyak.  Sózzuk, borsozzuk, és mindkét oldalát kenjük be bőven mustárral. ( ezt a sütés előtt pár órával készítsük elő )

Egy nagyobb serpenyőben hevítsünk  olajat és hirtelen pirítsuk meg a hússzeleteket.

Ezután tegyük a lángot takarékra és a szórjunk a serpenyőbe  ízlés  szerinti  mennyiségű  szeletelt hagymát  és  aprított  fokhagymát, majd   kb. még 10 percig süssük.

Egyszerűen és gyorsan  elkészíthető, nagyon finom  étel.  Hasábburgonyával vagy párolt zöld körettel ajánlom.

Mustáros csirkemell hagymával hozzászólásai

Szólj hozzá

Széles termékskála

Válassz emésztést segítő, méregtelenítő, immuntámogató, memória- és hangulatjavító, szív- és keringéstámogató, ízület- és csonterősítő, szépségmegőrző, valamint speciálisan férfiak, illetve nők számára kifejlesztett egészségmegőrző termékeinkből, és még ma tedd meg az első lépést egy jobb életminőség felé!

Okos-telefonnal QR-kód olvasó szoftver segítségével vehet igénybe (pl. QR Droid amit telepíthet az Okos-telefonra). Az alul látható kódot az említett kódolvasó alkalmazások képesek értelmezni és azonnal a témához kapcsolódó termékeket megjeleníteni (a folyamathoz Internet kapcsolat szükséges)

           Flavin7

   Okos-telefonnal QR-kód olvasó szoftver segítségével vehet igénybe (pl. QR Droid amit telepíthet az Okos-telefonra). Az alul látható kódot az említett kódolvasó alkalmazások képesek értelmezni és azonnal a témához kapcsolódó tudományos tanulmányokat megjeleníteni (a folyamathoz Internet kapcsolat szükséges)

 Recept Videók

 Baconbe tekert csirkemáj

1/2 kg csirkemáj-4 gerezd fokhagyma-1/ kg bacon szalonna.Apró vékony "szeletekre" vágjuk fel a fokhagymákat, majd a csirkemájat beletekerjük a baconbe, úgy hogy 3 db vékony szelet fokhagymát tegyünk 1-1 májhoz. Fogpiszkálóval, vagy hústűvel szúrjuk át mindegyikket, hogy egyben maradjon. Egy előmelegített serpenyőben, pici olajon megsütjük.

    

     Madártej készítés

0.014 mp