Baracklekvár-Narancsdzsem
BARACKLEKVÁR-EGÉSZSÉGESEBBEN

Hozzávalók:
- 1,5 kg sárgabarack
- 25 dkg barnacukor vagy nyírfacukor (lehet benne vaníliás cukor is, még finomabb lesz)
- Haas 3:1 Zselésítő befőzőszer
Elkészítése:
- A barackot szépen megmostuk, kivágtuk a hibás részeket belőlük, kimagoztuk, és így előkészítve lemértük, így kell másfél kg-nak lennie.
- A barackot leturmixoltuk, majd beleöntöttük egy magas falú edénybe, és belekevertük a zselésítő szert.
- Azért ajánlom mindenkinek a magas falú edényt, mert amikor bugyog a barackpép, jó,ha az edényben marad, nem koszolja össze a tűzhelyet, mert utána onnan azt leszedni nem nagy élvezet, de annál rosszabb.
- Ha már forr a barackturmix, belekeverjük a cukrokat, és hagyjuk a forrástól számított még 5 percig főzni. Mikor elkészült, fogtam egy tepsit, amibe belehelyeztem a kimosott, tiszta,száraz üvegeket.
- tepsibe forró vizet öntöttem lassan. Azért kell ez, hogy nehogy szétrepedjenek az üvegek, mikor a forró lekvárt beleöntjük- anyutól láttam így. Aztán fogjuk a lekvárt,és szépen nekiállunk merni.
- Az a lényeg,hogy ne zúdítsunk egy üvegbe egyszerre sok lekvárt, mert megrepedhet az üveg, kicsit várjunk a kanalak közt, hogy az üvegnek legyen ideje felvenni ezt a hőmérsékletet.
- Fontos, hogy minden üveget csordultig- akár túlcsordultig kell tölteni, a vákuum miatt.
- Én úgy csináltam, hogy mikor oldalról már púpos volt a lekvár az üvegben, de még nem folyt ki, akkor hagytam abba a merést.
- Ekkor gyorsan leterítettem egy darabka celofánnal, és rácsavartam a tetejét.
- Mivel ebben zselésítő van, nem rendes módon készült, nem fontos dunsztolni, csak hagyni kell kihűlni.
Jó étvágyat hozzá!
Amikor befőzésről esik szó, mindenki a nyárra és az őszre gondol. Pedig a befőzés már akár áprilisban elkezdődhet. Itt van például a narancs. Most még kapható a piacokon, de hamarosan el fog tűnni, vagy nagyon drága lesz. Ezért, ha akkor is szeretnél narancsos ízeket varázsolni a háztartásodban, amikor a narancs éppen nem kapható, készíthetsz belőle narancs dzsemet. Én is ezt tettem és most megosztok veled két receptet. Az első viszonylag könnyen elkészíthető, a második macerás, de különleges.
Bármelyik receptet választod, a narancsok héját el kell távolítanod. Ha van narancshéjazód, nagyon jó, ha nincs, használj egy hegyes, de nem túl éles kést.
Narancs dzsem citrommal és narancshéjjal

Ezt a receptet akkor ajánlom Neked, ha be tudsz szerezni olyan narancsot (pl. bio-piacokon), amelynek a héját garantáltan nem kezelték különféle tartósító szerekkel (ha hosszú úton szállítják hozzánk, ez szokott történni, hogy a narancsok ne romoljanak meg, vagy ne legyenek penészesek. Ha nincs megbízható forrásod, inkább hagyd ki a receptből a narancshéjat, anélkül is finom lesz.
- Hozzávalók:
- 6 db nagy narancs (kb. 1,2 – 1,3 kg)
- 2 db közepes citrom
- 50 dkg cukor
- 1 csomag 2:1 befőző zselatin (enélkül a narancsot csak nagyon hosszú főzési idővel tudod besűríteni)
- 2 – 3 db 25o ml-es üveg (ha lesz fél üveg, semmi baj, el fog fogyni)
Előkészítés:
A befőzéshez 2 db narancs héját nagyon vékonyan lehámozod és vékony csíkokra vágod. A narancsokat és a citromokat lehéjazod, a belső fehér héjat is eltávolítod. Kb. 1cm-es szeletekre, majd kockákra vágod. Közben a magokat kiszeded belőle. Ha szerencséd van, akkor ez kb. 1 kg lesz. Ha kicsit több, az sem nagy baj. 1 kg gyümölcshöz kimérsz 6o dkg cukrot, ha a gyümölcs több, akkor számold hozzá a cukor mennyiségét.
Az üvegeket tisztára mosod, kicsepegteted és kiszárítod (száradni hagyod).
Elkészítés:
Az összedarabolt narancsot és citromot egy tiszta 8lehetőleg csak befőzésre használt) lábosba teszed. Hozzáadod a befőző zselatint és forrásig melegíted. Ezután hozzáadod a cukrot, addig melegíted, míg feloldódik, utána felforralod és a felforrást kövtően hozzáadod a vékonyra szeletelt narancshéjat és még 25 – 30 percig főzöd. forrón a tiszta üvegekbe mered. Ha egy üveg nem telik meg, elkóstolgathatjátok. A megtöltött üvegeket légmentesen lezárod, fejre állítod, majd néhány perc után visszafordítod a talpára.
Hőkezelés:
Száraz dunsztba teszed. (Jól becsomagolod újságpapírba, párnákba, plédekbe. Nekem van egy régi gyerekpólyám, én abba szoktam először csomagolni. A lényeg, hogy jó melegen maradjon legalább 24 óráig.) 24 óra múlva kiveszed és a tároló helyre teszed. Ha ajándékba adod, de akár magadnak is, szépen fel is öltöztetheted.

Különleges narancs dzsem

- Hozzávalók:
- 6 db nagy narancs (kb. 1,2 – 1,3 kg) – nézd meg az előkészítést, amely elég hosszú időt vesz igénybe és 3 db-ból is elkészítheted, a többi összetevőt felezd el és kicsi üveget készíts elő hozzá
- 1/2 db közepes citrom
- 50 dkg cukor
- 1 csomag 2:1 befőző zselatin - dzsem fix (enélkül a narancsot csak nagyon hosszú főzési idővel tudod besűríteni)
- 2 – 3 db 25o ml-es üveg
Előkészítés:
A héjától megtisztított narancsokat gerezdekre szedet és egy hegyes, de nem túl éles késsel távolítsd el róluk a hártyákat és minden gerezdet vágj fel 2 – 3 darabra. Közben a magokat is dobáld ki belőle.
Elkészítés:
A narancs darabokat tedd egy lábosba. A befőző zselatint keverd össze 3 kanál cukorral és keverd össze a gyümölccsel. A narancs darabokat kicsit nyomkodd meg, hogy engedjen levet. Melegítsd fel, tedd hozzá a többi cukrot és a fél citrom levét és főzd addig, amíg a leve kissé besűrűsödik (ez kb. 20 perc). Ha csak 5 percig fűzöd, mint általában a befőző zselatinok gyártói javasolják, elég híg lesz a dzsem leve.
Amikor készen van, betöltöd forrón az üvegekbe, légmentesen lezárod, 5 percre fejre állítod. Sszáraz dunsztba teszed 24 órára. Utána végleges helyére állítod – fel is öltöztetheted:

Fincsi
Sárgabaracklekvár
- Hozzávalók:
- 2kg gyümölcs
- 1/2 kg cukor
- Hány személyre: 4 fő
- A recept elkészítési ideje:120 perc
- Mennyire könnyű étel: könnyű
- Mennyire körülményes a recept elkészítése: gyerekjáték
- Elkészítése:
- A barackokat beletesszük egy edénybe.
- Feltesszük a tűzre.
- Hozzáadjuk a cukrot. (2kg gyümölcshöz 1/2 kg cukor)
- Forrás után hozzáadjuk a jamfixet.
- Ha elkészült a baracklekvár üvegekbe töltjük.
- Annyit tegyünk bele, hogy teljesen ellepje.
- Ha elkészült legalább 1/4 óráig fejjel lefelé állítjuk.
- Felbontás után csak hűtőben szabad tárolni.
Baracklekvár recept
Hány személyre: 6 fő
A recept elkészítési ideje: 30 perc
Mennyire könnyű étel: könnyű
Mennyire körülményes a recept elkészítése: átlagos
Baracklekvár egyéb desszert elkészítése
Hozzávalók:
50 dkg őszibarack (előkészítve mérjük le)
50 dkg sárgabarack (előkészítve mérjük le)
1 tasak Citromsav
1 tasak Befőző cukor Extra 2:1
Elkészítés:
A gyümölcsöket a citromsavval egy főzőedénybe tesszük, és a befőző cukorral elkeverjük.
Az elegyet állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, legalább 3 percig zubogva forrni hagyjuk.
Végül levesszük a tűzről.
Ha szükséges a habot eltávolítjuk a tetejéről, és azonnal az előkészített üvegekbe töltjük, jól lezárjuk, majd 5 percre fejjel lefelé állítjuk.
