Kereső
Szavazás

Szeretsz főzni?

Jénaiban sült házi kenyér

Jénaiban sült házi kenyér

Mivel fedő alatt kell sütni, olyan lesz az állaga, mintha kemencében, gőzben készült volna.
 
Hozzávalók:
 
  • 45 dkg liszt
  • 1 ek. só
  • 4,2 dl langyos víz
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 2 ek. olaj
  •  
  • + a jénai kikenéséhez mogyorónyi vaj, a szóráshoz kevés liszt
 
Így készítettem:
 
  • 1. Az összes hozzávalót egy nagyobb keverőtálban alaposan összedolgoztam.
  • Lágy tésztát kaptam, de nem kell több lisztet adni hozzá, akkor sem, ha ragad!
  • Néhány (6-8) órán keresztül letakarva kelesztettem.
  • Célszerű este bekeverni a tésztát, így másnap reggel már süthetjük is.
  •  
  • 2. A jénait kivajaztam, megszórtam liszttel.
  • Beleöntöttem a megkelt tésztát, rátettem a jénai tetejét, végül 220 fokos sütőben kb. 40 perc alatt készre sütöttem.
  • Amikor már körben szépen elkezdett pirosodni, levettem a tetőt, és 3-4 percig pirítottam.
  • Kiborítottam az edényből, langyosan szeleteltem.
 
 

Jénaiban sült házi kenyér hozzászólásai

Szólj hozzá

Széles termékskála

Válassz emésztést segítő, méregtelenítő, immuntámogató, memória- és hangulatjavító, szív- és keringéstámogató, ízület- és csonterősítő, szépségmegőrző, valamint speciálisan férfiak, illetve nők számára kifejlesztett egészségmegőrző termékeinkből, és még ma tedd meg az első lépést egy jobb életminőség felé!

Okos-telefonnal QR-kód olvasó szoftver segítségével vehet igénybe (pl. QR Droid amit telepíthet az Okos-telefonra). Az alul látható kódot az említett kódolvasó alkalmazások képesek értelmezni és azonnal a témához kapcsolódó termékeket megjeleníteni (a folyamathoz Internet kapcsolat szükséges)

           Flavin7

   Okos-telefonnal QR-kód olvasó szoftver segítségével vehet igénybe (pl. QR Droid amit telepíthet az Okos-telefonra). Az alul látható kódot az említett kódolvasó alkalmazások képesek értelmezni és azonnal a témához kapcsolódó tudományos tanulmányokat megjeleníteni (a folyamathoz Internet kapcsolat szükséges)

 Recept Videók

 Baconbe tekert csirkemáj

1/2 kg csirkemáj-4 gerezd fokhagyma-1/ kg bacon szalonna.Apró vékony "szeletekre" vágjuk fel a fokhagymákat, majd a csirkemájat beletekerjük a baconbe, úgy hogy 3 db vékony szelet fokhagymát tegyünk 1-1 májhoz. Fogpiszkálóval, vagy hústűvel szúrjuk át mindegyikket, hogy egyben maradjon. Egy előmelegített serpenyőben, pici olajon megsütjük.

    

     Madártej készítés

0.017 mp