Kereső
Szavazás

Szeretsz főzni?

Bőrös malacoldalas savanyú káposztával

 

 Bőrös malacoldalas savanyú káposztával

  • hozzávalók 6 főre
  • 2 tasak fűszeres sertésoldalas alap (fűszer)
  • 4-5 ek őrölt házi pirospaprika
  • 3-4 kk őrölt tarka bors (ízlés szerint)
  • 3-4 tk tengeri só (ízlés szerint)
  • 2 kk őrölt babérlevél
  • 2 nagy vöröshagyma, kicsi kockákra vágva
  • 6 nagy gerezd fokhagyma, áttörve
  • kb. 1,5 kg bőrös malacoldalas
  • 50-60 dkg vecsési savanyú káposzta
  • kb. 70-80 dkg nagyobb kockára vágott burgonya
  • Elkészítés:
  • Minden hozzávalót kikészítünk az asztalra. A malac bőrös részét szőrtelenítjük, ha a boltban mégis olyat sikerült vásárolni (epilálás), csont mentén szépen felszeleteljük bőröstől.
  • Egy tálban a hagymákat és fűszereket összekeverjük, az oldalas szeleteket belekeverjük.
  • A hús negyedét az egyik zacskó aljába tesszük, rárakjuk a káposzta felét, rárakjuk a burgonya felét, majd a hús második negyed részét. A zacskót lezárjuk, tepsibe tesszük.
  • Ugyanezen módon készítjük el a másik sütőzacskót is: hús, savanyú káposzta, burgonya, hús és lezárjuk.
  • A zacskókat tepsibe téve, a zacskók tetejét fogpiszkálóval 8-10 helyen beszúrjuk.
  • Sütőben megsütjük (gáztűzhelytől függ!!).
  • A zacskóból kivéve tálaljuk a húsokat, káposztát és burgonyát egy tálon, kínáljunk hozzá tejfölt és friss kenyeret.

Bőrös malacoldalas savanyú káposztával hozzászólásai

Szólj hozzá

Széles termékskála

Válassz emésztést segítő, méregtelenítő, immuntámogató, memória- és hangulatjavító, szív- és keringéstámogató, ízület- és csonterősítő, szépségmegőrző, valamint speciálisan férfiak, illetve nők számára kifejlesztett egészségmegőrző termékeinkből, és még ma tedd meg az első lépést egy jobb életminőség felé!

Okos-telefonnal QR-kód olvasó szoftver segítségével vehet igénybe (pl. QR Droid amit telepíthet az Okos-telefonra). Az alul látható kódot az említett kódolvasó alkalmazások képesek értelmezni és azonnal a témához kapcsolódó termékeket megjeleníteni (a folyamathoz Internet kapcsolat szükséges)

           Flavin7

   Okos-telefonnal QR-kód olvasó szoftver segítségével vehet igénybe (pl. QR Droid amit telepíthet az Okos-telefonra). Az alul látható kódot az említett kódolvasó alkalmazások képesek értelmezni és azonnal a témához kapcsolódó tudományos tanulmányokat megjeleníteni (a folyamathoz Internet kapcsolat szükséges)

 Recept Videók

 Baconbe tekert csirkemáj

1/2 kg csirkemáj-4 gerezd fokhagyma-1/ kg bacon szalonna.Apró vékony "szeletekre" vágjuk fel a fokhagymákat, majd a csirkemájat beletekerjük a baconbe, úgy hogy 3 db vékony szelet fokhagymát tegyünk 1-1 májhoz. Fogpiszkálóval, vagy hústűvel szúrjuk át mindegyikket, hogy egyben maradjon. Egy előmelegített serpenyőben, pici olajon megsütjük.

    

     Madártej készítés

0.173 mp