Bajai halászlé
Bajai halászlé
Hozzávalók:
- 2 kg ponty
- 3 nagy fej vöröshagyma
- 8 - 10 dkg finomra őrölt pirospaprika
- 6 db MAGGI HALÁSZLÉKOCKA
- 1 ek MAGGI PIROS MAGYAROS ÍZVARÁZS
Elkészítés:
1. A halat tisztítás után beirdaljuk, azaz 3-4 mm mélyen bemetszést végzünk a hal húsába fél cm-enként, majd 5-6 cm-es darabokra vágjuk.
2. Alaposan meghintjük MAGGI PIROS sózásra sem lesz már szükség .
3. Fazék aljába szórjuk a felkockázott vöröshagymát, rátesszük a hal jól megmosott és félbevágott fejét (amelyből előzőleg kivettük a keserű csontját), uszonyait , s a többi darabot is.
4. (A tejet, ikrát nem sózzuk, s később tesszük a lébe)-
2,5 -- 3 l vízzel felöntjük.
5. Amikor forrni kezd, 2 púpozott evőkanál jó minőségű édes --nemes fűszerpaprikát szórunk rá.
Kb. 25 percig főzzük, relatív erős tűzön.
Ha nem forr eléggé a lé, leül a paprika, és rontja a minőségét.
Keverni sosem szabad, de hogy le ne égjen, időnként forgassuk a fazekat .
6. A belsőséget a forrás kezdetét követően kb. 10 perc múlva tegyük a lébe.
7. Adjuk hozzá a MAGGI HALÁSZLÉKOCKÁKAT is.
A főzési időt ne lépjük túl, mert könnyen szétfőhet a hal húsa.
Aki szereti, cseresznyepaprikát és száraz vörösbort is tehet bele.
8. A levet leöntjük, sós vízben külön kifőzött gyufametélttel tálaljuk, a halszeleteket
szépen tálra rendezve tegyük mellé.
Jó étvágyat
